Merre megyek?

Két választásom van:
1. Fülem-farkam behúzom, teljesen átadom magam a gyereknevelés/háztartás/feleség szentháromságnak és szürke egér módjára élem le a hátralévő életemet, célok és eredmények nélkül vagy,
2. Megkeresem az ideális egyensúlyt a család és az ÉN között, anélkül, hogy önző dögnek érezném magam és kilépek a komfortzónámból, hogy elérjek végre valami célt, amit kitűzök magam elé.

Túl sok kihívást eddig nem kellett/sikerült megugranom, az egyetlen dolog amire büszkén tekintek az a diploma megszerzése, meló mellett. Nem tudom, hogy eredménynek számít-e az, hogy a két gyereket eddig életben tartottam! :-)

Most elkezdtem Felnőtt Balettra járni oda, ahova a gyerekeim is járnak. Ma nagyon tisztán érzetem ugyan azokat a régi dilemmákat, ami régebben minden ilyen esetben előjöttek, mégpedig:
- Minek csinálom én ezt, ahelyett, hogy aludnék?
- Annyira a nem az én stílusom a balett (nem mintha bármilyen stílusom lenne),
- Nem vagyok sem kecses, sem hajlékony, borzasztóan nézek ki balett közben, minek csinálom?

Aztán bevillant! Ha most ezt feladom, akkor tényleg elsunnyoghatok a búsba. Igen, semmi kecsesség nincs bennem, MÉG! Nem vagyok hajlékony, MÉG! Ha nem gyakorlok RENDSZERESEN és nem nyújtok RENDSZERESEN, akkor nem is lesz soha! A győztes élet győztes NAPOKBÓL áll! Minden nap egy új esély, hogy legyőzzem magam, hiszen a komfortzónán kívül nagyon nem kényelmes, de soha nem kerülök a felhők fölé, ha nem erőltetem meg magam!