Hol az alja?

Azt hittem, hogy a gödör alján vagyok, de az csak egy plató volt az újabb zuhanás előtt.

Após egyre rosszabbul van, megint kórházban van. Nem lehet tudni meddig bírja még, de ez megint eléggé sötét ködöt borít a családra. A gyerekek is folyton betegek, az óvodában is folyamatosan betegek az óvónők, az ismeretségemben is nehezen jönnek helyre az emberek, mintha ez a téli időszak nem akarna véget érni, pedig már március van. Jöhetne a tavaszi megújulás.

Én sem tudom magam elindítani felfelé, semmit nem haladok a szakvizsgával való felkészülésben, a fogyásban meg pláne, messze vagyok jelenleg a tervtől. Jó lenne egy fenékberúgás, de most Szabi sem tud támogatni értehetően, inkább én támogatom őt nyilván, de ez borzasztó nehéz, mert én sem vagyok jól, hogy legyek támasz??

Mit csináljak? Hova induljak? Hogy kapaszkodjak fel?

A motivációs naptár, amit ajándékba kaptam könyvek mellé, azt írja márciusra: "Egy év múlva megbánod majd, hogy nem ma kezdted el." Nagy igazság, de nincs erőm. Nem motivál semmi, borzalmasan fáradt vagyok.

Úgy érzem magam, mint Anakin Skywalker a Star Warsban. Érzem, hogy nő bennem a sötétség, érzem, hogy baj van, de mindenki a saját bajával van elfoglalva és nem tud senki visszafordítani a sötét oldaltól. Ki kell törni ebből, mert nem lesz jó vége. Hogy legyek jó példa a gyerekeimnek? Hogy nézzek büszkén vissza majd az életemre?

Az a durva, hogy pontosan tudom mit kellene tennem, de a lustaság, a lelki kimerültség miatt nem tudok belekezdeni. Minden héten eltervezem, hogy na most már aztán elég és csináljuk, ez a lendület tart szerdáig és onnantól visszacsúszás. De miért??

Gyenge vagyok. A lelkem darabokban.