Hogyan tovább??
Na igen, megvan mi a bibi, de hogyan tovább? Két gyerek, háztartás, 7 órás meló és egy nyögvenyelős lakásfelújítás mellett nagyon nehéz bármennyi időt szakítani magamra, ami nehezíti a helyzetet. Ugyanis arra már rájöttem, hogy az egyik alappillére a válságomnak, hogy nincs ÉNIDŐM, nincs mikor töltekeznem. Amíg a gyerekek fent vannak addig nyilván velük foglalkozunk, utána meg már legtöbbször én is megyek aludni, nemhogy bármi hobbiba/tornába belekezdjek.
Ja igen, hobbi...
Annyi mindenbe belekezdtem, de mindenben úgy éreztem, hogy nincs elég tehetségem, időm, pénzem, hogy végigvigyem.
- Belekezdtem
még nagyon régen a weboldal szerkesztésbe. Úgy gondoltam egy idő után,
hogy túl nagy a tudásbeli lemaradásom, meló mellett nem tudok eleget tanulni, hogy érdemes legyen folytatni.
- Meg akartam tanulni
gitározni, kaptam is egy gitárt, nekiálltam, de kb. semeddig nem
jutottam, friss volt még Szabival a kapcsolat, úgy éreztem, hogy nincs
rá időm, hogy eleget gyakoroljak, nem is tudok kottát olvasni, nincs
elég tudásom hozzá, tanárra nincs pénz. Ez is abbamaradt.
- Kitaláltam,
hogy zenét akarok csinálni. DJ programot letöltöttem, meg egy csomó
zenét, belekezdtem, de a gyerekek miatt erre csak este 9-10 környékén
lett volna időm, akkorra volt nyugi hozzá, de úgy éreztem ezzel
hanyagolom Szabit és féltem a kapcsolatunkat. Ez is megszakadt.
- Legújabb
hobbim lenne a porpasztell/olajpasztell rajz, videók alapján elkezdtem
csinálni, de erre is csak későn lenne időm, akkorra meg már fáradt a
szemem, sokáig nem akarok fent maradni, mert másnap irtó nyűgös vagyok
akkor. Ez is ott van félbehagyva, pedig nagyon élveztem. Jó lenne tanfolyamra is elmenni, de az meg drága.
Torna: eljárni edzőterembe jelenleg nincs időm, itthon meg nem megy. Irigylem azokat, akik gyerek mellett is tudják csinálni a gyakorlatokat, de én szeretem, ha oda tudok koncentrálni, de az úgy nem megy, ha két percenként berohannak, hogy "anyaaaaaa gyereeeee", meg kb. a fejemre másznak, meg ők is csinálni akarják (mondjuk ennek örülnék, de kicsi a hely ahhoz, hogy kényelmesen elférjünk. Kicsik még és azzal nem lehet leszerelni őket, hogy 30 perc és kész vagyok addig játszanak, meg tényleg nem szeretem a nyüzsit olyankor magam körül. Amikor meg végre elalszanak, 9 óra körül tudnék nekiállni, de mostanában fáradt vagyok hozzá.
Mi ebben a posztban a legszembetűnőbb? Sok a DE és a NINCS IDŐM. Kifogások tömkelege, ami abszolút az önbizalomhiány és az évek óta jól berögzült lustaságnak tudható be.
Nagyon nem bízok magamban és nem hiszem el magamról, hogy bármit is el tudnék érni az életben. Azt még nem tudom, hogy az alkotni akarás, az csak a válság velejárója, vagy mindig is bennem volt, csak eddig nem hozta elő semmi. De mostanában nagyon azon vagyok, hogy tudjak valami maradandót alkotni, ami a gyerekeimnek majd egy kézzel fogható emlék lehet. Vagy amivel menőbbnek tűnök majd a szemükben, amikor tinik lesznek.
A hogyan tovább, még alakulóban, de apró lépésekkel, kis változtatásokkal menni fog a változás. Próbáltam már sokszor nagy ugrásokat, az nem jött be, akkor most jönnek az kis lépések! Lehet lassabban érek a célhoz, de biztosabban...