Blog

Hála gyakorlása számos módon lehetséges, és ez személyenként változhat. Íme néhány javasolt módszer:

Az elmúlt időszak, ahogy a diagram is mutatja, nagyon-nagyon nehéz volt, főleg lelkileg. Sajnos párom apukája márciusban elhunyt. Nehéz volt főleg, hogy én anyum is nemrég hunyt el. Abból még magamhoz sem tértem és jött a következő csapás. Ez még rosszabb is volt talán, mert nem saját magam kellett megküzdenem az érzésekkel, hanem látnom kellett a...

Hol az alja?

2024.03.03

Azt hittem, hogy a gödör alján vagyok, de az csak egy plató volt az újabb zuhanás előtt.

Valami nagyon nem stimmel. Sem velem, sem a történésekkel, nem tudom, hogy miként álljak hozzá pozitívan. Anyukám betegsége óta mintha, kiléptem volna a saját életemből és totál más pályán lennék, mint ahol lennem kellene. Semmi nem akar összejönni, nem tudok sokszor uralkodni magamon, zabálok, főleg sütiket, nem tudom rávenni magam a...

Nyögve-nyelősen indult az év. Nem, hogy jobb lett, még rosszabb. Nagyon nem tudtam féken tartani a zabálást, melóba is hozták a maradék sütiket, nem voltam erős és ettem őket, amíg volt és ez meg is látszik a súlyeredményen. De innen szép nyerni, nemde?

Meddig még?

2024.01.04

Nyilván nem gondoltam, hogy azzal, hogy elüti az éjfélt az óra, kezdődik egy új év, akkor varázsütésre elmúlik minden betegség és minden happy és fancy lesz, de az, hogy a 7 napos antibiotikum kúra ellenére rosszabbul leszek, mint előtte, nem gondoltam volna. Vajon hol van a gödör alja? Meddig csúszunk még le?

Helló 2024!

2024.01.01

A fenti szöveg mutatja meg, a küzdelmemet a fogyással kapcsolatban. Nem adom fel, mindig újra és újra folytatom. Nem mindig onnan ahol abbahagytam, de nem tudom azt mondani, hogy nem megy. Annyi, de annyi embernek sikerült már, hacsak körbenézek az Intenset FB oldalán. Nekem miért ne sikerülne? Fog, csak a körülmények nem mindig adottak.

Pápá 2023!

2023.12.31

Még kb. fél óra és vége van 2023-nak. Visszatekintés következik.

Mindjárt itt az év vége. Azt hittem, hogy ha kész lesz a lakásfelújítás, végre megváltozik minden, végre lesz én-időm, de nem így lett. Nem gondoltam, hogy van lejjebb, de van és nem tudom hol a bugyor alja.

Anyukám halála óta nem nagyon találom a helyem. Nem megy a böjt, sem a hideg zuhany, csak lógok a levegőben. Reggel megfogadom, hogy mától böjt, estére viszont teljesen szétesem farkas éhesnek érzem magam és nem akarok kimaradni a családi vacsiból. Főleg hétköznap, szinte az egy egyedüli közös program, mert reggel rohanás van, mikor hazaérünk, már...

Merre megyek?

2023.09.23

Két választásom van:
1. Fülem-farkam behúzom, teljesen átadom magam a gyereknevelés/háztartás/feleség szentháromságnak és szürke egér módjára élem le a hátralévő életemet, célok és eredmények nélkül vagy,
2. Megkeresem az ideális egyensúlyt a család és az ÉN között, anélkül, hogy önző dögnek érezném magam és kilépek a komfortzónámból, hogy elérjek...

Kár, hogy későn találtam erre az oldalra, így anyukámon már nem tudtam segíteni! :-(

Pár mostanában hallgatott podcast-ben többször hallottam Wim Hof-ról. Utánaolvastam, néztem videókat, végül megvettem a könyvet, most éppen azt olvasom. El vagyok képedve azon, ami a könyvben van. Borzasztóan dühítő, hogy mennyire nem ismerik el a módszerét, akár kiegészítő terápiaként, nem is ismerik az emberek. Ha az, amit a könyvben leírt mind...

Mivel nincs időm méregetni a mennyiségeket és főzöcskézni is, így belevágtam a rendszeres időszakos böjtbe, vagy ami jobban illik rá, az időben korlátozott étkezésbe. Lehet korábban már említettem az oldalt (dietcrafting.com), de itt olvasgattam a cikkeket és ez alapján vágtam bele.
Ami még segít nyomon követni, hogy hol tartok a böjtben és van egy...

A múlt hétvégén (2023.04.22-23.) szülinapot tartottunk. A sok előkészület mellett mentálisan nem bírtam tartani magam, előjöttek a régi rossz beidegződések, a stresszevés. Emellett valószínűleg sok sót ettem és túltoltam a szénhidrátot is, amit a a szervezet glikogénként tárol el kisebb mennyiségben. Ez a glikogén képes a saját súlyának...

Unstoppable

2023.04.18

Reggel megvolt a hideg zuhany, bár nagyon nem volt kedvem hozzá. A melóban hasítottam, sokmindent megcsináltam. Jó a kedvem, úgy érzem egy hegyet is el tudnék pakolni és imádom ezt az érzést. Olyan, amit már rég éreztem, olyan mint a napsütés a felhők felett.

Na igen, megvan mi a bibi, de hogyan tovább? Két gyerek, háztartás, 7 órás meló és egy nyögvenyelős lakásfelújítás mellett nagyon nehéz bármennyi időt szakítani magamra, ami nehezíti a helyzetet. Ugyanis arra már rájöttem, hogy az egyik alappillére a válságomnak, hogy nincs ÉNIDŐM, nincs mikor töltekeznem. Amíg a gyerekek fent vannak addig nyilván...

Kezdetek

2023.04.01

Miután 2012-ben véget ért egy 9 éves kapcsolatom, nem akartam sajnálni magam, visszaültem a nyeregbe és új társat kerestem, szerencsére nagyon hamar meg is találtam, ami még most is tart.
2015-ben a 30. születésnapomon megkérte a kezem.
2016-ban összeházasodtunk.
2017-ben megszületett az első kislányunk.
2018-ban nagyobb lakásba költöztünk.
2020-ban...

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el